A Waldorf pedagógia alapelvei

A Waldorf-pedagógia kidolgozója Rudolf Steiner volt, aki 1861-ben Kraljevec-ben (akkor Ausztria-Magyarország) született és 1925-ben halt meg Dornachban (Svájc). Bécsben folytatott tanulmányokat a természettudományok, a matematika, a történelem, az irodalom és a filózófia területén, melyből doktorátust is szerzett. Goethe természettudományos műveinek kiadójaként, iróként, újságszerkesztőként és oktatóként Bécsben, Weimarban, Berlinben és Európa más városaiban gazdag kulturális tevékenységet fejtett ki, melyet a századforduló után mindinkább az általa megteremtett antropozófiai irányultságú szellemtudomány határozott meg. A Basel melletti Dornachban felépült “Goetheanum” volt működésének központja.

Minden Waldorf-intézménynek, így az óvodának és iskolának is két alapvető tartópillére egyrészről az a szellemiség, amelynek alapjait Rudolf Steiner rakta le az antropozófiában, másrészről az a szeretettel végzett munka, amelyet a szülői közösség adományoz az intézménynek.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

A szülők szabad akaratukból, önként vállalt kötelezettséggel tevékenykednek a szülői munkaközösségben, munkájuk által növekszik a közösség összetartó és megtartó ereje, mely pozitív energiát sugároz az óvodára és iskolára, hiszen a szeretetben végzett munka olyan példa, amely követésre sarkall. A szülők személyiségének sokszínűsége és a közös cél adja meg a közösség erejét, ahhoz hasonlóan, ahogy a kezünk ujjai is mind különbözőek, de mindegyik egyformán fontos és hasznos, ugyanakkor igazi munkát akkor képesek végezni, ha egy közös akarat mozgatja őket.

Fontos, hogy a szülők (és rajtuk keresztül a gyerekek) közösen szavaznak bizalmat azoknak a nevelőknek, akikre gyermekeiket bízzák.

A Waldorf-pedagógia szellemében történő nevelés alapelvei:

  • Egy kisgyermeknek biztonságot ad a kialakult ritmusok szerinti élet, amiben nagyon sok szabadságra és önállóságra van szüksége. De éppoly fontosak az ésszerű és következetes korlátok is. Ennek megteremtése a szülő és a nevelő egyik alapvető feladata.
  • Az óvodás korú gyermekek még egyfajta “mágikus” légkörben élnek, ezért nagy biztonságot jelent számukra, ha a világot meghitt szertartásokon keresztül ismerik meg.
  • Minden ember születésétől fogva egyéniség. Ismerjük fel gyermekünk erős és gyenge oldalait és fogadjuk el, hogy ő nem a mi kicsinyített másunk. Saját feladata és célja van, sajátos adottságaival.
  • Fejlesszük azokat az érzékeléseit, melyekkel kiismerheti magát a világban. Ezek közül legfontosabb a tapintás, mely nélkül még a talpunk alatt levő talajt sem érzékelhetnénk, pedig milyen szilárdan kell rajta állnunk. A tapintás legjobban azzal fejleszthető, ha természetes anyagokkal vesszük körül őket.
  • Nagyon fontos a gyermek és szülő állandó és személyes kapcsolata. Mennyivel több élményt nyújt a szülő ölében ülve, egy élőszóval elmondott mesét meghallgatni – még ha ez csak öt percig tart is – mint órákat a televízió vagy a videó előtt tölteni. A bizalom erős szálait kisgyermekkorban kell szövögetni és folytonosan szükséges erősíteni.

Gyermekeink hálásak lesznek minden apró lépésért, ami feléjük fordítja figyelmünket és szeretetünket.

Az óvodában nem folyik iskolára való tantárgyi felkészítés, ugyanis az óvodás korú gyermekek legjobb fejlesztési eszköze nem más, mint a szabad játék és az utánzáson alapuló játékos művészi tevékenység.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük