Bagdy Emőke.: Az euritmia alapjai

Bagdy Emőke.: Az euritmia alapjai. On: Bíró S.–Juhász S. (szerk.): Nonverbális pszichoterápiák. Magyar Pszichiátriai Társaság, Bp., 1991; Mozgás, gesztus, improvizáció – művészet, játék, rítus. Részlet: Az euritmia alapjai „Mert ez a tudás nem olyasvalami, amit szavakba lehet önteni, mint más tudományokat, hanem Mester és tanítvány közti szoros kapcsolat, s a…

Szent Miklós ünnepe

Waldorfiában ma Szent Miklós érkezik mindenfelé – aki nem, vagy csak igen ritkán jelenik meg személyesen (ha eljön, akkor ő általában Fenyő Ervin, aki mély tudású, antropozófus színész-író-tanár). Szent Miklós az égi minőséget képviseli, ezért a kék szín, ami a püspöki lilával egyesül, de nem piros. Nem hoz csokit és játékot sem ajándékoz,…

A pedagógiai euritmia

„Az euritmia átalakító erővel hat az emberre. Fejlődése során az euritmista fokozatosan képessé válik arra, hogy fizikai mozgásában érzékfeletti tartalmakat jelenítsen meg, azaz híddá váljon anyagi és szellemi világ között. Átalakulását annak köszönheti, hogy az euritmia által a legmagasztosabb eszményeket igyekszik magába fogadni, megélni és mozdulataiban megvalósítani.”

A Waldorf-pedagógia képe a gyermekről

Forrás: http://csillagberek.hu/a-waldorf-pedagogia-kepe-a-gyermekrol/ A Waldorf-pedagógia az antropozófiai emberismeretből bontja ki a gyermekről és fejlődéséről alkotott képét. Ilyen módon világnézetileg nem független pedagógiai út. Útvezetőnk és metodikai tanácsadónk a Rudolf Steiner által megalapozott emberkép, az ebből született nevelésművészet és terápiás eljárások.  Ugyanakkor a gyermekeket kísérve nem közvetítjük az antropozófia tartalmát, az a gyermek…

slide

Márton napi dalok

  Csenge ovijában sok új Márton napi dallal ismerkedtünk meg (valójában majdnem mind új volt, az meg pláne hogy ezek Márton napiak…) Lássátok hát, miket is énekeltünk az emlékezetes hajógyári szigeten szervezett lámpás-tüzes felvonuláson. A dalokat az ünnep előtt közösen gyakoroltuk (kicsik és nagyok). A dalokat Csenge énekelte fel.  …

slide

A takarítás művészete

forrás: http://makronauta.blog.hu/2014/03/18/a_takaritas_muveszete_2_resz Megszeretjük a takarítást, ha megértjük mögöttes értelmét* Linda Thomas, a világszerte ismert, híres takarítóasszony küldetésének lényege: ha tudatosan ápolunk egy teret, az gyógyítóan hat szűkebb és tágabb környezetünkre. Hogyan lehet egy teret ápolni és átvilágítani, az ottani elementáris lényeket támogatni? Ezeket tanítja szemináriumain, de mindenekelőtt azt, hogy milyen belső…

slide

Waldorf-pedagógia feladatai és célkitűzései

Forrás: http://www.kekvolgy.hu/pedagogia/kerettanterv/waldorf-pedagogia-feladatai-es-celkituzesei A Waldorf-pedagógia feladatai: megteremteni azokat a feltételeket, amelyek minden gyermek egészséges fejlődéséhez szükségesek, képessé tenni a gyermekeket arra, hogy felismerjék saját lehetőségeiket, és olyan képességeik kibontakozását elősegíteni, melyek a társadalomba való beilleszkedésükhöz szükségesek.

slide

Advent misztériuma és az erények

Forrás: www.kristalycsakra.eoldal.hu November 29-én vasárnap meggyújtjuk az első adventi gyertyát, és ezzel kezdetét veszi a misztérium. Ez a négyhetes periódus az ember próbája, melyet hittel, szeretettel és a Fény erejével sikeresen teljesíthetünk. Advent misztériuma Advent időszaka lehetőség és számadás is egyben. Lehetőség az előrelépésre és fejlődésre, számadás az eddig megszerzett tudásról…

slide

A köszönés

Van egy apró, mindennapos kis cselekedet, amely megállásra és elgondolkodásra késztetett a minap. Hogy miért? Mert az ember hajlamos megszokni azt, amit naponta ismétel. És mert gyakran csak akkor ébred rá valaminek az értékére, amikor épp a hiányával szembesül. Ez a kis tett a köszönés. Miért köszön az ember? Mi…

slide

A Waldorf pedagógia időszerűsége

Forrás: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1227 (Interjú Beöthy Hannával, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola pedagógusával)1 Az első Waldorf iskola 1989-ben nyílt meg hazánkban, jelenleg több, mint 20 intézmény működik országszerte: óvodák, általános iskolák, és az utóbbiak egy része egészen az érettségiig viszi el diákjait. Beszélgetőtársam Beöthy Hanna2egyike volt azoknak az első hazai Waldorf pedagógusoknak, akik osztályukat…