Forrás: http://waldorf-kerdes.uw.hu/index.html
Szerző: Schweitzer András
Előzmény: https://waldorf.bolcs.hu/szabadsaggal-lelekkel
Talán nincs még egy oktatási irányzat, amelyet annyi mendemonda lengne körül, mint a bő másfél évtizede Magyarországon is terjedő Waldorf oktatási rendszert. A konzervatívabb szülőket az osztályzásnélküliség ijesztheti meg, a szabadelvűek a módszerrel járó spiritualitástól ódzkodhatnak.
A folyosón zsibongó diákok, az egyik tanterem ajtaján a Kispál és a Borz együttes posztere, a padsorok előtt zöld tábla és színes kréták, az egyik padra firkálva egy szabad szájú rigmus. Csalódnia kell annak, aki már első pillantásra valami különlegeset vár az alapítványi formában működő Waldorf-iskoláktól. Ám a HVG tudósítója – a kispesti Waldorf-iskola hetedik osztályában járva – hamarosan megtapasztalhatta, hogy a tanóra valóban számos meglepetéssel szolgál a hagyományos oktatási rendszerben edződötteknek.
Az önkormányzati általános iskolákban nemigen fordul elő például, hogy a tanár az osztályterem ajtajában várja és egyenként köszönti az érkező diákokat. Különös az is, hogy a főtanításként emlegetett első óra – melynek témája a HVG ottjártakor éppen a hagyományos tanmenetből lényegében hiányzó csillagászat volt – megszakítás nélkül két órán át tart. Igaz, maga a tanítás nem kezdődik azonnal. Miközben sokan a diákokat osztályozás nélkül fejlesztő, extrém liberális rendszerként vélik ismerni a Waldorf-szisztémát, a megfigyelő az első húsz percben inkább egy konzervatív vallásos iskolába csöppenve érezte magát, amikor a tanulók felállva a Gloria in excelsis Deo kezdetű kánont énekelték, majd – „hogy erő és áldás / Munkához, tanuláshoz / Bensőmben növekedjék” – Istenhez fohászkodtak.
„A diákok énekként és versként tanulják meg ezeket a szövegeket, nem imaként” – magyarázta később Véghné Csuka Rita tanítónő, hogy a nem vallásos szülőknek sem kell aggódniuk a gyerekek világnézetének formálása miatt. Nincs vallásos oktatás, sem térítési szándék – ezt az iskola szülők számára kiadott prospektusa olyannyira fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy mottójául is erről választott idézetet Rudolf Steinertől, az antropozófia nevű világnézet, illetve az ezen alapuló Waldorf-metodika 1861-ben született kidolgozójától. „Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy saját ítélőerejét, felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban.”
Magyarországon 1989-ben nyílt meg az első Waldorf-iskola, s ma már 22 van. „Waldorf-kerettantervek is léteznek – mondja Vekerdy Tamás, a Solymáron működő Waldorf Tanárképző Intézet szervező-vezetője -, bár ennek az alapító talán nem örülne. Szerinte minden tanár és minden diák más, ezért a ťfejlesztő, illetve kibontakoztató találkozásoknakŤ a tanári improvizáción kell alapulniuk.” Vekerdy szerint a Waldorf-féle módszerek lassanként a hagyományos oktatásban is gyökeret vernek. Hasonlóan nyilatkozott a HVG-nek Villányi Györgyné, az Országos Közoktatási Intézet óvodaszakértője is, aki szerint „a gyerekközpontúságon, egyéni fejlesztésen alapuló módszereket az önkormányzati óvodák is egyre szívesebben alkalmazzák”.
A Waldorf-féle tanmenet – hangoztatják a benne hívők – a gyermek fejlődésének fázisaira épül. Az úgynevezett epochális, azaz korszakokra épülő rendszerben a diákok a napi főtanítás során két-négy héten át ugyanazt a tárgyat tanulják, az első osztályban egyebek között a formarajzot, a betű- és a számvilágot, felsőben kézművességet vagy az ásványtant, amelyeket az osztályt az elsőtől a nyolcadikig elkísérő tanító oktat. Az első év végéig csak a nagybetűket tanulják meg, az írás-olvasást pedig, a hagyományos iskolákban megszokott fél év helyett, a lassabban haladók csak a harmadik év végére sajátítják el. Ám addigra – állítólag – nemcsak megtanulják, de a felesleges vágta okozta stressz hiányának hála, meg is szeretik az olvasást.
Ha valaki elfogadja, hogy a vallások mögött álló spiritualizmus folyamatos megidézése belefér a világnézetileg semleges oktatásba, és tudomásul veszi a waldorfosság sajátos követelményeit – erősen ellenjavallt például a tévézés vagy a műanyag játékok birtoklása -, még mindig félhet attól, hogy az osztályozás nélküli rendszerben felnövő diákok a „normál” oktatásba kerülve képtelenek lesznek teljesíteni, s az egyetemi felvételi előtt külön, kínkeservvel kell bemagolniuk azt, amit az évek során elmulasztottak.
Az epochális rendszer miatt valóban nem könnyű az átjárás a hagyományos és a Waldorf-iskolák között. Erre főképp a harmadik és a hatodik osztály végén nyílik lehetőség, akkor ugyanis a Waldorféknál szerzett tudásanyag elvileg éppen találkozik a nemzeti alaptantervben az adott évfolyamra szabott követelményekkel. (Ámbár a kispesti iskolában a diákok közt akadt olyan, aki három év önkormányzati iskola után könnyűnek érezte az új sulit, mert odaát már előbbre tartottak a tananyaggal.) Az viszont biztos, hogy a feleltetést, a dolgozat- és tesztírást nem ismerő waldorfosok egy extra tizenharmadik évet húznak le, ha állami érettségit akarnak tenni.
Pedig a gyerekek fejét, mint arról a HVG tudósítója is meggyőződhetett, a Waldorf-iskolákban is igyekeznek megtölteni – egyebek közt a babiloni csillagászati eredményekkel, Arisztarkhosz nézeteivel vagy a heliocentrikus világképpel kapcsolatos tudással. A rajzolással, versdiktálással, kérdezz-felelekkel és házifeladat-ellenőrzéssel (harmadik osztálytól a waldorfos tanárok is adnak otthoni munkát) eltelt óra végén a tanítónő levezetésül Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényéből olvasott fel egy részletet. Ezt ismét a közös áhítat pillanata követte, mely ezúttal a (szó szerinti) tízóraihoz volt beharangozó:
„Földből magba / Magból szárba / Szárból virágba / Virágból kalászba / Kalászból kenyérbe / Kenyérből testembe / Testemből lelkembe / Lelkemből lelkedbe. / Jó étvágyat kívánok!”