Forrás: http://waldorf-kerdes.uw.hu/index2.html
Szerző: Vincze Erzsébet
Előzmény: https://waldorf.bolcs.hu/szabadsaggal-lelekkel
A HVG jan. 21-i számában írás jelent meg a Waldorf iskolákról Magyarországon. A cikk szerzője Schweitzer András. A bevezetőben kiemelt szöveg a pedagógiát körüllengő mendemondára utal, sugallva, hogy az alatta következők segíthetnek annak, akinek igénye a tisztábban látás.
Miután a szerző rövid képekben idézett föl egy általa megélt hangulatot, a Kispesti Waldorf Iskola 7. osztályában tett látogatásáról, így fogalmaz:
Miközben sokan a diákokat osztályozás nélkül fejlesztő, extrém liberális rendszerként vélik ismerni a Waldorf-szisztémát, a megfigyelő az első húsz percben inkább egy konzervatív vallásos iskolába csöppenve érezte magát, amikor a tanulók felállva a Gloria in excelsis Deo kezdetű kánont énekelték, majd – hogy erő és áldás / Munkához, tanuláshoz / Bensőmben növekedjék – Istenhez fohászkodtak.
Ha véletlenül épp nem a hetedik osztályos osztálytanító ér rá arra, hogy vendéget fogadjon, akkor Schweitzer András mondjuk az első osztályba ül be, és ott sok pentaton dalt hall a napról, a holdról, a csillagokról, az esőről, a szélről stb. Ha a harmadik osztályba téved, ott pedig ószövetségi zsoltárok fogadják, és láthatja Mózest és a kőtáblákat a falon. Ám negyedikben már kelta dallamok szólalnak meg a gyerekek által és furulyán, és az Edda veretes sorai zengenének. Ötödikben meg ógörög énekeket hallhatott volna a cikk szerzője, amelyeket zenetörténészek rekonstruáltak és egyetlen CD-n tettek közkinccsé.
A meglátogatott hetedik osztályban azért hangzott föl ez a Gloria, mert amikor Kolombusz legénysége meglátta végre a szárazföldet, örömében ezt kezdte énekelni (s a hetedik osztály a nagy felfedezések jegyében szerveződik). Én magam egyébként, amikor az előző osztályom hetedikes volt, egy reneszánsz dalt énekeltem az osztállyal, csörgődobokkal. Mert a reneszánsz és a nagy felfedezések együtt adják a hetedik iskolai év alaphangját. Nyolcadikban pedig a megfelelő helyeken a Képzelt riport részleteit hallgattuk lemezről, és ez volt a nyolcadikos záró színházi előadásunk is. Mennyiben konzervatív vallásosság ez?
A Waldorf pedagógia alapjában lévő antropozófiai emberismeret szerint a felnövekvő gyermek lelki-szellemi fejlődése során kicsiben megismétli azokat a nagy szakaszokat, amelyek az emberiség történelmi, kulturális csomópontjaiban kristályosodtak ki. Ezért van mesei-mitológiai hangulat az első osztályban, ószövetségi a harmadikban, klasszikus görög az ötödikben, reneszánsz a hetedikben, stb.
A HVG-cikk szerzője később azt feszegeti, hogy az osztálytanító szerint …a nem vallásos szülőknek sem kell aggódniuk a gyerekek világnézetének formálása miatt, illetve azt kérdi, hogy belefér-e a világnézetileg semleges oktatásba a vallások mögött álló spiritualizmus folyamatos megidézése.
Vajon mit mondjunk Ady Endréről, amikor így ír: Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, lidérces messze fény… Beengedhetjük-e őt egy világnézetileg semleges iskolába? Az antropozófiai emberismeretnek megfelelően a Waldorf pedagógia úgy tekint az emberre, mint olyan lényre, aki test, lélek és szellem egysége. Nem gondolja, hogy megérthető lenne gének kombinációjaként, amit az éles elme maholnap klónozni, s aztán akár sorozatgyártani is tudhat. Az ember és az ő méltósága magasabb összefüggésbe ágyaztatott – erre utal Ady, és erre a Waldorf iskolák napkezdő fohásza is, amely nem felekezeti ima. Egyetlen történelmi egyház liturgikus gyakorlata sincs itt jelen. De a Waldorf pedagógia nem is materialista. És ettől a szülőknek nincs félnivalójuk, mert az ismerkedő beszélgetés első pontja, még az iskolába kerülés előtt, ennek a kérdésnek a tisztázása. Aki a Waldorf iskolát választja, az egy szabad áttekintés alapján választ.
A pedagógusok – a szülők tudtával, velük együttműködve – a test-lélek-szellem egységének szemléletében nevelnek, és a gyermek ezáltal marad szabad. Egészségesen kifejlesztve teste és lelke mellett ítélő erejét is, képes önállóan tájékozódni a világban.
Aki a hármasságnak ezt a szemléleti alapját nem érti, nem értheti azt sem, miként épül fel a Waldorf iskola tanmenete. Ezért írhat le ilyesféléket:
… a napi főtanítás során két-négy héten át ugyanazt a tárgyat tanulják, az első osztályban egyebek között a formarajzot, a betű- és a számvilágot, felsőben kézművességet vagy az ásványtant… A kézművesség nem főtanításban, hanem szakórákban jelenik meg a középtagozaton. A HVG-cikk írója főtanításban a harmadik osztályban megjelenő mesterségek és házépítés korszakról beszélhetett volna. Akkor ugyanis, az énfejlődés sajátos csomópontjaként, a gyermek végleg kilép a mesei hangulatból, és érzékennyé válik arra, ahogyan az ember a földi világ realitásai között él. Ruhát, cipőt készít, kenyeret süt, házat épít, stb. A hatodikban megjelenő ásványtan sem esetlegesen kerül a tantervbe, hanem azért, hogy segítse a nemi éréssel összefüggő csontosodás belső folyamatait. Azt visszük a gyermek elé, ami testének, lelkének, szellemének belső fejlődési folyamataival kívülről összecseng, amely alátámasztja, segíti ezt a fejlődést.
A HVG-cikk írója ugyanilyen módon veti oda az olvasó elé a waldorfosság sajátos követelményeit, hogy tudniillik erősen ellenjavallt például a tévézés vagy a műanyag játékok. Valóban. Különösen az óvodás és a kisiskolás gyermekeknél.
Mi történik, amikor a gyermek szabadon előadott mesét, történetet, leírást hallgat? Hogy Radnótit idézzem: szemére belülről lebben a kép. Lépésről lépésre építi föl lelkében a nagy képeket, amelyeket a felnőttől hall. Ez a belső képteremtő tevékenység minden kreativitás alapja. Nincs az az építész, aki egy valamire való házat képes lenne e nélkül az erő nélkül megtervezni, vagy olyan vállalkozó, aki cége sikeres jövőjének vízióját ki tudná magában alakítani, stb.
Mi történik, ha a gyermek a TV előtt ül? Kész képek rohannak kívülről a szeme előtt, megbénítva a fantáziaerőket. S ezen túl feldolgozatlan lelki szemét halmait hagyva a gyermekben, amelyek később dekoncentráltságban, idegességben, agresszivitásban, stb. próbálnak feloldódni. Minél kisebb egy gyermek, annál inkább olyan, mint egy nyitott érzékszerv. A fizikai hatások is egészen a sejtfolyamatokig futnak. Vajon milyen hatások érik, amikor egy természet adta fadarabot, gyapjút, selymet vesz a kezébe, vagy mondjuk saraskodik? És mi áramlik át a lényébe egy műanyag felület hatására?
Ennyi tendenciózus sejtetést követően – mellyel a HVG cikkírója az olvasóban a Waldorf iskolák iránti bizalmatlanságot igyekszik szítani – nyíltabbra fordítja a szót. Mert akinek ennyi sem lett volna elég,
…még mindig félhet attól, hogy az osztályozás nélküli rendszerben felnövő diákok a normál oktatásba kerülve képtelenek lesznek teljesíteni, s az egyetemi felvételi előtt külön, kínkeservvel kell bemagolniuk azt, amit az évek során elmulasztottak.
Magyarországon több Waldorf iskola van, amelynek diákjai már érettségiztek és felvételiztek. A HVG szerzője – annak érdekében, hogy a mendemondák helyett a valóság szólalhasson meg – elmulasztotta, hogy tájékozódjon arról, milyenek voltak az érettségi és felvételi eredmények. Elmulasztotta közölni, hogy hányan, miféle egyetemeken és főiskolákon tanulnak Magyarországon, és Angliától Portugáliáig külföldön is. Azt is elmulasztotta, hogy beszélgessen ezekkel a fiatal emberekkel, hogyan tekintenek vissza arra az óvodára és iskolára, amelynek alapja az antropozófiai emberismeret. Felszabadultan, örömmel, vagy megnyomorítva töltöttek el tizenhárom (vagy ovival együtt tizenhét) évet: muzsikálva, festve, rajzolva, színházat játszva, önálló munkákat alkotva, országot, világot járva.
Több mint másfél évtizede már, hogy gazdaságilag virágzó ágazattá vált a felvételi előkészítők rendszere. (Előtte lelkes KISZ-esek szervezték) E felvételi előkészítőkön néhány héttől egy évig terjedően a normál képzésben tanulók borsos áron magolják kínkeservesen azt, amit 12 évi osztályozás szorongásteli dresszúráját követően sem sikerült az egyetemek és főiskolák tudós ideáljait kielégítően észbe venniük.
Majd a HVG szerzője a tizenharmadik évet veszi elő, mint az aggodalmat igazoló tényt: …a feleltetést, a dolgozat- és tesztírást nem ismerő waldorfosok egy extra tizenharmadik évet húznak le, ha állami érettségit akarnak tenni.
Az extra év manapság eléggé gyakori. Minden ilyesfélével élő iskola a saját pedagógiájából fakadóan használja föl ezt az időt.
A kéttannyelvű iskolák például nulladik évfolyamként, hogy egységesíthessék az osztályok nyelvtudását. Mindezt, aki ide jelentkezik, tudja és vállalja. A Waldorf iskoláknak az a fontos, hogy a tizenkettedik év összegzésként zárulhasson a Waldorf érettségivel, a tizenkettedikes színházzal és a nyugat-európai művészettörténeti kirándulással (Párizsba, Spanyolországba, Olaszországba, stb.). A Waldorf érettségi a fiatalok által választott téma földolgozását jelenti. El kell készülnie egy írásműnek (amilyet egyébként főiskolások készítenek), és azt közönség előtt be kell mutatni, meg kell védeni. S ezt ki kell egészíteni egy gyakorlati munkával. Ami lehet egy mesterremek: egy elkészített nyereg, egy megvarrt ruha, egy megkomponált és zenekarral előadott zenemű, vagy önálló ének, ill. táncbemutató. De lehet két-három hetes munka fogyatékos gyermekek között, asszisztencia aneszteziológus orvos mellett, vagy egy rozoga pincehelyiség átalakítása – az összes kőműves munkával, festéssel, bútorozással együtt – barátságos klubhelyiséggé. Itt még a szponzorkeresés is feladat.
A tizenharmadik évben az érettségi és felvételi tárgyakat harmadolják, és háromszor tesznek mindenből – a tematikában előre haladva – részvizsgát. Mire a fiatalok az állami érettségi vizsgabizottság elé kerülnek, nemcsak a tesztírásban jártasak, hanem a szóbeli megnyilatkozásnak ebben a módjában is.
Jómagam, azon túl, hogy osztálytanító vagyok a Kispesti Waldorf Iskolában, waldorfos gyerekek szülőjeként is meg tudok szólalni. A nagylányom, aki a solymári Waldorf oviba járt, és a pesthidegkúti iskolában érettségizett, azonnal felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára, anélkül hogy felvételi előkészítőre járt volna. Másodéves élettan vizsgáján most januárban nem volt megelégedve a négyessel, ezért javító tételt húzott, és ötöst kapott. A szigorú vizsgáztató pedig kiemelte: azt értékeli különösen, hogy gondolkodni tud. Ez a gondolkodni tudó waldorfos leánygyermek egyébként nyolcadikos önálló irodalmi munkáját József Attilából írta, amelynek előadására a tanári kollégium több tagja is megjelent. S meg voltak győződve, hogy a Waldorf érettségi témája bizonyára irodalom lesz. Ő azonban a mézeskalácsos mesterség történetét dolgozta föl, és alkotott egy igazi mézeskalácsházat, amelybe 6-8 ovis állva belefért.
A házikó szétszedhető, összecsukható vázát fából készítette, és beborította míves mézeskalácsokkal, melyeknek mintázata – ahogyan a ház egésze is – a belső képalkotó tevékenységét szabadon ápoló Waldorf pedagógia által kiműveltfantáziájából eredt.
A HVG szerzője írásának vége felé, miután kételyt ébresztett az iránt, hogy egy waldorfos fiatal képes lehet-e az elmulasztottakat kínkeservesen bepótolva sikeres érettségit és felvételit tenni, így folytatja:
Pedig a gyerekek fejét, mint arról a HVG tudósítója is meggyőződhetett, a Waldorf-iskolákban is igyekeznek megtölteni…
És ezután mint valami konzervatív szemetet felsorolja a babiloni csillagászati eredményeket, Arisztarkhosz nézeteit, vagy azt, ami a heliocentrikus világképpel összefügg. Elfelejtvén tájékozódni arról, hogy a háromhetes epochában mi történt ezen 120 perc előtt, mi történik ezt követően, és hogy ami elhangzott, milyen belső összefüggések miatt került a fiúk, lányok elé.
A tájékozódásra pedig módja lett volna, mert a hetedikes osztálytanító a rendelkezésére állt. Ám a vendéget nem a Waldorf pedagógia érdekelte, saját céljai voltak. Az osztálytanító által elmondottak közül semmi sem jelent meg a cikkben. Mivel a beszélgetés ideje lejárt, s mennie kellett a következő órára, Csuka Rita fölvetette, hogy ő felelősségteljesen nem merne egy ilyen cikket megírni ennyi ismeret és tapasztalat után. Főleg mivel a jegyzeteléshez szükséges papírt is ő tukmálta rá a cikkíróra, aki ezt követően is csak címszavakat rögzített. Válasza pedig az aggodalomra az volt: így szoktuk.
Csuka Ritában sok kérdés és nehéz érzés maradt. Ezért kérte, hogy e-mailben küldjék át a cikket. Sőt, a kérdések tisztázására, ha vannak ilyenek, fölajánlotta a segítségét. Az írás megérkezett, és a tanári kollégium úgy gondolta, nem ért egyet a megjelenésével, mert a szöveg:
– tárgyi tévedéseket tartalmaz,
– tendenciózus, a Waldorf pedagógia lejáratására törekszik,
– hangvétele cinikus.
Mindezt egy írásban átküldtük a HVG főszerkesztőjének. Réti Pál úr fölhívott engem telefonon, s mondandóját azzal kezdte, hogy nem egy tanári kollégium szerkeszti a HVG-t. De ha van észrevételem tárgyi tévedés korrekciójára, azt tegyem meg. A cikk irányultságát azonban egy-két átjavítással nem lehet megváltoztatni. Ezért azt kértük, hogy Schweitzer András cikke és az iskola álláspontját tartalmazó írásom egymás mellett jelenjen meg. A főszerkesztő úr azonban ettől elzárkózott. Megjelenik a cikk, mondta, és mi reagálhatunk néhány soros olvasói levélben.
Hogy a Waldorf pedagógiát tárgyilagosan ismerjék meg, fontosnak tartja mindenki, aki annak gyakorlatában él nevelőként vagy szülőként. Észre kell azonban venni, hogy most többről van szó, mint egyszerű elfogultságról a HVG cikkírója részéről. Ami itt történt, része egy folyamatnak. A Népszabadság 2005. november 10-i számában megjelent Kovács Brigittának, a Zeneakadémia adjunktusának és a Bartók Konzervatórium Igazgatójának írása Mohács után Bologna? címmel. A bolognai folyamathoz csatlakozó oktatáskoncepciót bírálja, azzal az alaphanggal, hogy úgy látja: a magyar út kevesebb tudás, több pedagógia. Aggódik az elmúlt két évszázadban kialakult zenei képzésért, amelyben megkülönböztethető amatőr- és profiképzés jött létre alap- és középfokon. Ezt veszélyezteti az Oktatási Minisztérium az egységes alapozó képzésre telepített mesterszakokkal, de különösen azáltal, hogy alap- és középfokon egységes művészeti iskolákat teremt. Írását így zárja:
S akkor végre beteljesül a miniszteri vízió, ezekben az egységes iskolákban Waldorf Mária nénik lépnek kettőt jobbra, hármat balra – ez lesz tehát a táncművészeti ág -, makramézni, sőt, ikebanázni tanítanak százkredites pedagógiai felkészültséggel – ez lesz akkor a képző- és iparművészeti ág -, azután, ha még fadarabokat is összeütögetnek némi dünnyögés mellett, s mindezt színre viszik valami bugyuta kis darabban, olyan összművészet jön létre, amelyről Richard Wagner is csak álmodott valamikor. A dolog garantáltan sikerorientált lesz, mivel azon a szinten már hibázni se lehet. S mi lesz a profiképzéssel? Mi lenne? Hát ez lesz az!
Az Országos Köznevelési Tanács 2005. december 8-i ülésén egyhangú szavazással (egy tartózkodó mellett) elfogadta a Magyar Waldorf Szövetség által benyújtott kerettantervet. Ennek megfelelően a magyarországi Waldorf iskolák mint egységes iskolák általános iskolák, gimnáziumok és alapfokú művészeti iskolák egyben.
A költségvetési törvény azonban az év végén meglepetésszerűen megvonta az egységes iskolaként járó támogatást az ilyen intézményektől (nemcsak a Waldorftól, másoktól is). Kenyérharc a háttérben?
Ezen eseményeket követően feltűnően gyorsan jelent meg a HVG írása, amely a Waldorf iskoláknak már nemcsak a szakmai színvonalát igyekezett megkérdőjelezni, hanem a szemléletét is. Miféle jövő sejlik itt föl? Egy olyan világban, ahol az értéket előállító polgár jövedelmét az állam drasztikusan elvonja, hogy a mindenkori uralkodó elit érdekei szerint oszthassa azt újra, mire lehet számítani? Nem kell már nyílt ideológiai diktatúra. Elég azt mondani: az alapítványi és egyesületi iskolák nem kaphatnak állami támogatást. A polgár a már egyszer súlyosan megadóztatott jövedelméből úgysem lesz képes a számára megfelelő szabad óvodát vagy iskolát finanszírozni. A szellemi diktatúrát így egyszerű gazdasági eszközökkel lehet nagy hatékonysággal megvalósítani.
Akik azt hiszik, hogy most jól jártak, mert megvédték a háttérben a kicsit nagyobb darab kenyerüket, vagy mert igazolták jobbról is, balról is a Waldorf mendemondát, jól tennék, ha beletekintenének a jövőbe, amit ezek a tetteik is előkészítenek.
Mit lehet ott látni? A szabad individualitás fölszámolását.
A szerző a Kispesti Waldorf Iskola Igazgatója.
Mendemonda és valóság,